EVENTREND CLUB
AJÁNLATKÉRÉS

Bottyán István

István 1997-ben főiskolai hallgatóként a cégcsoport központi raktárának munkatársaként csöppent bele a Holding életébe. Az elmúlt majdnem 20 évben belekóstolt a vállalkozói létbe, hiszen elsők között volt, aki részesedést kapott, vagyis partnerré vált egy működő vállalkozásban, az Éden Csoportban. Folyamatos dinamizmusának és hihetetlen akaraterejének köszönhetően, ma az Éden Csoport és a Protokoll Event Kft. ügyvezetője, társtulajdonosa a sarasotai „The Coolinary” étteremnek és a Széll Kálmán téren 2017-ben nyílt Pre-Go kávézónak.

Bottyán István

Személyes mottó:

Tudomány nélkül nem lehet élni, Szerelem nélkül nem érdemes, Vendéglátás nélkül nem vonzó.


Karrierút


1997-ben, főiskolai hallgatóként a vállalat akkori központi raktárában kezdtem meg a pályafutásom az Eventrend Csoportnál. Az azóta eltelt közel 20 év alatt sikeresen végeztem el egy főiskolát, két egyetemet és tettem doktori vizsgát. Pályafutásom alatt a cég tulajdonosai folyamatosan lehetőséget és teret adtak szakmai és jellemfejlődésemnek, aminek köszönhetően ma a cégcsoport vezetőségében és számos izgalmas projektbe végezhetem a munkám.  A lassan tíz éve létező Partneri program egyik első kiválasztottjaként fiatalon volt alkalmam belekóstolni a vállalkozói világba, melynek eredményeit most kezdem megérteni és hasznosítani igazán.


Kiemelten fontos számomra a TóPart Budapest Projekt, melynek 2011-óta vagyok ügyvezetője. Ez egy megtervezett és programozott desztináció fejlesztés eredményeként létrejövő, úgynevezett több termékes turisztikai és szabadidős központ, mely nem csak a turistáknak, de Budapest város lakosságának is számtalan aktív kikapcsolódási lehetőséget, változatos programokat és több sportolási lehetőséget kínál. Európában egyedülálló történelmi környezetben télen korcsolyapálya, nyáron csónakázótó, a köztes időszakokban pedig különböző fesztiválok helyszíne, számos különböző vendéglátóegység gyűrűjében.

 

 

 

Misszió


Olyan vállalkozás létrehozása, ahol egy lendületes és elhivatott csapatban kollégáimmal együtt teremthetünk értéket vendégeink számára. Ahol az eddig megszerzett tudás és tapasztalat termékeny földbe, meghallgatásra kerül. Ahol lehetőség van vendégeink elvárásainak maximálisan megfelelni, sőt túlszárnyalni. Ahol, ha együtt akarjuk, álmaink valóra válnak! 

 

Amire büszke vagyok 


Örömmel tölt el, hogy a tulajdonosi kör hisz bennem, hogy munkatársaim számítanak rám, hogy családom, barátaim, tanáraim büszkék az elért sikerekre.
Büszkeség, hogy soha életemben nem dolgoztam máshol, még is számos „munkahelyem” volt.   
Büszkeség, hogy soha nem kellett állást keresnem.
Büszkeség, hogy szakmai és karriervágyaim, elképzeléseim megvalósulnak!

 


Megvalósuló elképzelések

"Hisszük, hogy a 21. század vendéglátása már többről szól, mint enni és inni adni vendégeinknek. Programokkal, hangulatokkal és törődéssel kell fűszereznünk vendégeink életének eseményeit. Teljessé kell varázsolnunk az étkezés és az együtt töltött idő élményét! Gazdagítanunk kell vendégeink mindennapjait és megadni számukra mindazt, amit az élet szépségeiből megadhatunk."

Nagy Gábor

Eventrend - Megvalósuló elképzelések






New York Café TripAdvisor